Kesze-kusza gondolatok kavarognak a fejemben. Ez a nap felkavaró, kalandos és lélekben igen gyötrelmes volt. Biztos ti is jártatok már úgy, hogy jött valami olyan az életetekben, ami átértékelt néhány múltbéli dolgot, ami miatt más színben láttátok onnan a világot. Nos, ez nálam ma hasonlóképpen zajlott. Minden porcikámban éreztem már reggel, hogy tipikus gondolkodós napnak nézek elébe, de azt nem sejtettem, hogy a gondolatok elhozzák számomra azt a fajta "újjászületést", amire oly sokan vágyunk.

Amikor olyan híreket kapsz, ami kétes, és még valójában nem biztos, hogy rossz, elgondolkodtat. Természetes dolog, hogy ilyenkor első körben csak a rosszra gondol az ember. És ezek után dől el, hogy mennyire erős. Feldolgozható-e az új információ, amiről még azt sem tudjuk, hogy milyen jövőbe mutat? Csak és kizárólag az akaratunkon múlik minden. A bennünk felgyülemlő rossz gondolatokat tudni kell átformálni, és a jót kihozni mindenből. Édesanyám ereje és a lányom arca oly sok jót hordoz magában, hogy most már én sem tudok a rosszra gondolni. Van miért élnem, van kikért élnem. Soha nem voltam egy egyértelműen pesszimista alkat, mert hiszem, hogy a mosoly, az öröm és a szeretet mindenen átvezet, minden rossz felett uralkodik. És én mosolygok, még most is, hogy ezeket a sorokat írom.

Azon felül, hogy édesanyám és lányom erőt adnak nekem is, vannak olyan emberek az életemben, akik jelenlétéért örök hálával tartozom. Barátok, ismerősök, akik szívükön viselik, ha ilyen és ehhez hasonló helyzetbe kerülök. Mindig támogatnak. Ha mással nem egy-egy jó szóval, egy szívecskével a chat ablakban, egy bátorító üzenettel, egy szívmelengető öleléssel, vagy akár néhány élces humormorzsával. Szeretem őket. Előttem van a kép, ahogy a mesében Jancsi és Juliska szórták a morzsákat, hogy valahogy hazataláljanak. Az én életemben ezek a morzsák szimbolizálják a barátaimat. Előttem van a kép, ahogy ezeket az embereket szépen "felszedegetem" az életem során, és szép lassan eljutok a célhoz. A célom az, hogy boldog legyek a lányommal, és esetleg valakivel, aki még egyenlőre várat magára.

Várat magára..... ez jelen esetben egy igen érdekes kijelentés. Az, hogy én várok rá, az evidens, és hülye lennék tagadni, hogy áhítom a boldogságot. De hogy várat magára, az számomra arra mutat, hogy nem véletlen ez a hosszú idő, mit nélküle kell eltöltenem. A sorsom ezt a történetet is faragja, és talán lassan, szépen lassan egésszé válhat. A problémát csak az képezi, hogy lassan világossá válik, már talán régebben az életemben van, csak kissé másképp néztem rá eddig. És kivár. Talán pont azt várja, hogy ezek a dolgok letisztuljanak bennem, hogy egy új világ nyíljon bennem, amiben már neki is szerep juthat. Egy kapcsolat akkor igazán szép szerintem, ha két emberben igen sok a közös vonás. Hasonló a humor, az életszemlélet és nem utolsó sorban hasonlóan érez a szív. Szeretem őt. Tudom és érzem. De vajon elég ez ahhoz, hogy megnyíljon ez az új világ? Elég ez ahhoz, hogy boldog legyek? Nem fogja ez lerombolni egy eddig fantasztikus barátság alappilléreit?.... Nem tudom.....

Csak egyet tudok. Erős nő vagyok, aki mindent kibír. Aki mindenkivel harcba száll, ha a szeretteiről van szó és aki pont annyira tud szeretni, mint őt bárki ezen a világon. Ezen az új világon, melynek kapui talán pont ma nyíltak ki........