Lehet, hogy konzervatív vagyok szerelmi ügyekben, de valahogy nagyon nem tetszik, amit mostanság udvarlás terén tapasztalok. Minden sokkal egyszerűbben, és kevésbé árnyaltabban folyik, mint akár 15 éve. Mára már elkoptak a régen bevált receptek, virág, csoki, stb..... és emellett elkoptak az igazi férfiak is. Miért van az, hogy lassan egy nőnek kell udvarolni a férfinak? Miért kell ezektől a kissé giccsesnek tartott, de annál inkább szívhez szóló dolgoktól megszabadulni?

Annak idején sokat tanultunk történelemből, irodalomból a régi hagyományos udvarlási rítusokról. Ezek a rítusok lehetővé tették azt, hogy megmaradjon a nő nőnek, a férfi pedig férfinak. Nem hagyták a férfiakat elnőiesedni, a nőket pedig elférfiasodni. Sok száz év eltelte után mostanság ott tartunk, hogy minden a feje tetejére állt.

Nap mint nap tapasztalom azt a médiák által főképpen ( tv, rádió, internet) , hogy mennyire is borult fel ez a rendszer. Olykor gyomorforgatóan érdekes párosok születnek a hatalmas korkülönbségek miatt, olykor pedig olyan embereket sodor egymás felé a szél, akik normális esetben elkerülnék egymást. Arról nem is beszélve, hogy amíg régen kapcsolatot, társat kerestek egymásban az emberek elsősorban, az ma már nem így van. Alkalmi partnert, szabadidőpartnert, vagy szép vidékiesen fogalmazva dugópartnert keresnek legtöbben, mindenféle kötöttség nélkül.

Én is kaptam pont ma reggel egy igen kecsegtető ajánlatot. Ezer és egy éve ismerem ezt a férfit látásból, illetve köszönő viszonyban vagyok vele. Akarom mondani reggelig voltam vele ebben a viszonyban... Történt ugyanis, hogy ma megkérdezte tőlem, hogy ugyan már lenne-e időm és kedvem találkozni vele? Hát mit ne mondjak, rendesen meglepődtem, az első gondolatom az volt, hogy "Nah, végre egy pasi, aki udvarolni szeretne, talán úgy, mint régen is tették". Majd alighogy ez a gondolatom vándorútra indult, máris jött a következő "Mi van akkor, ha csak ágyba szeretne cipelni? " Gondoltam kiugratom a nyuszit a bokorból. Mondtam neki, hogy valahogy összehozhatjuk, de adja meg a telefonszámát. Na, erre aztán jött a válasz, amiből mindent tudtam. - Nem adhatom meg sajnos. Erre én behúztam a satuféket és közöltem vele, hogy máris elment a kedvem a találkozástól... És még megkérdezte, hogy miért?! Aki ismer, az tudja, őszinte ember vagyok. Vele is közöltem, hogy nem szeretnék senki mellékvágánya lenni, én akarok lenni az egyetlen. Slussz passz! Nem vagyok én sem már mai csirke, gyermekem is van, és azt gondolom, hogy pont eléggé kiéltem már magam az eddigi életem során. Hála az égnek megértette, hogy nem én leszek az, aki feldobja a párkapcsolatától besavanyodott életét. Elköszöntünk egymástól és kész. Mindenki ment az útjára. De vajon jól tettem? Jól tettem, hogy harcoltam az új trendekkel? Jól tettem, hogy nemet mondtam egy férfinak, aki nem mellesleg kedves, tisztelettudó és még jóképű is? Talán jól tettem..... TALÁN....