Esténként, mikor engedi időm elgondolkodom olyan dolgokon, amikre nap közben vagy nehéz, vagy javarészt lehetetlen még gondolni is. Talán ezt is ez a bolond világ okozza. Az ember rohan mindenhová és lehetetlen eközben pár percre felszusszanni és észrevenni dolgokat, fontos dolgokat. Képesek vagyunk elsuhanni ezek mellett az "apró" csodák mellett. Míg évekig csak nehezen láttam meg ezeket a történéseket, most már, ha éppen nem akkor és ott, de esténként biztosan átjojózik az agytekervényeimen minden mozzanat. Elég egy segítőkész férfit látni, aki felsegíti az áruház előtt nagyot eső nénit. Vagy a kislányt, aki egy idős úr után viszi az elvesztett tízezresét...... Vagy meglátni a rosszban az apró jót.....

Én sem vagyok szent, de hiszem, hogy apró kis segítségekkel lesz szebb a világ. Sokan nagyon lehurrogták régen a Jövő kezdete című amerikai filmet, mondván, hogy giccses és olyan filmklisékkel dolgozik, melyek mind a tucatfilm kategóriába lökik. Pedig az a film megmutatja nekünk halandó kisembereknek, hogy mit változtathatnánk és hogyan. Elgondolkodtató...... 

Én is hiszek a csodában. És talán az a férfi is hitt benne, aki anno, 2007-ben leheveredett a mosonmagyaróvári egyetemi park egyik padjára. Talán hitte, hogy aznap lesz mit ennie..... hitte, hogy valaki odafigyel rá és küld felé egy bátortalan, de bátorságot adó mosolyt.... Én megtettem..... Ez a férfi szakadt ruhában, lestrapált cipőben feküdt le egy padra akkor és ott. Ahhoz elég közel hozzám, hogy megállapítsam, nem az az ember, aki hozzájutva 500 forinthoz mindjárt kannás bort vesz.... Ügyelt minden mozdulatára és látszott, hogy nem rég lehet az utcán... 

Én csak ültem és figyeltem.... majd tollat ragadtam és írtam. Írtam, míg ki nem írtam magamból azt a szenvedést, amit a mozdulatai által megéreztem. Majd a papírra vetett verset összecsomagoltam egy ötszázassal és odaballagtam hozzá. Megszólítottam, bár tartottam tőle, hogy mi lesz a reakciója. Nagyon meghökkent, mikor a kezébe adtam a papírt és megköszöntem neki azt az érzéshullámot, amit a puszta jelenléte kiváltott belőlem. Egy nagy mosollyal búcsúztam tőle és az árnyat adó fák oltalmába vonultam. Ő már nem látta, hogy én még nézem.... Végignézem, ahogy versemet olvasva sír és boldogsággal a szemében indul útjára ....

Hontalan idegen

 Egy fapad várja jöttödet, hontalan idegen.

Kis szatyrodat remegve fogja két kezed.

Lehajtott fejjel közeledsz a pad felé,

A változás szele, gondolod, majd elér.

Leülsz, s az égre nézve könyörögsz,

Hogy jusson végre más is, mint kenyércsücsök,

Hogy ne kelljen féltened, mi nem is a tiéd,

Hogy lángoljon lelked, mielőtt teljesen kiég.

/2007.06.13./

Kérlek Titeket, járjatok nyitott szemmel, mert egyszer talán ti szorultok rá egy-egy kedves szóra, vagy akár csak egy mosolyra.....!

És egy kis esti zene ........... https://www.youtube.com/watch?v=4HyAkHXEt60